Minden alkotó ismeri azt a szívbemarkoló érzést, amikor másnap reggel besétál a műhelybe, és meglátja a kedvenc, drága mókusszőr ecsetét kőkeménnyé száradva a paletta mellett. Vagy ami még rosszabb: fejjel lefelé felejtve egy pohár zavaros vízben, eldeformálódott szőrrel. Ilyenkor az első gondolatunk az, hogy a kuka felé vesszük az irányt. Pedig egy kis odafigyeléssel (és a megfelelő mentőakcióval) a legtöbb ecset még visszahozható az élők sorába! A Lavír Satírnál hiszünk abb